Egy hollywoodi filmek biztosítására szakosodott társaság A tetovált lány című filmet nevezte meg 2011 legkockázatosabb filmjének.
A hollywoodi filmek vezető biztosítója, a Fireman’s Fund Insurance Company (FFIC) szerint a Stieg Larson svéd író bestsellere alapján, Rooney Mara és Daniel Craig főszereplésével készült film forgatása volt a legkockázatosabb a tavalyi évben.
A FFIC szerint a filmben számos kockázatos elem szerepelt: motorkerékpáron száguldástól a gördeszkázáson, harcot és kínzást bemutató jeleneteken át a külföldi filmes helyszínekig, melyek mindegyike hozzájárult ahhoz, hogy a film elnyerje a legkockázatosabb alkotás megnevezést.
Egyes jeleneteket, mint például a könyvben szereplő kulcsfontosságú motorkerékpáros jelenetet meg is kellett változtatni biztosítási aggályok miatt. Számos nemzetközi helyszínen – Svájcban, Svédországban, vagy az Egyesült Királyságban – történt forgatás azonban így is a legkülönbözőbb kihívások elé állította a stábot és a produkció biztosítóját, hiszen a berendezések, a jelmezek szállítása, valamint az idegen országokban bekövetkező esetleges betegségek kezelése mind-mind kockázatot hordoztak magukban.
A biztosítótársaság a produkció megkezdése előtt és közben is együttműködik a filmstúdióval, közösen elemzik az akció- és kaszkadőr jeleneteket, meghozzák a szükséges biztonsági intézkedéseket a stáb és a szereplők érdekében.
Ha a stáb egyik kulcsfontosságú tagja, vagy egy szereplő lesérül, és a forgatás csúszik, az dollármilliókba is kerülhet a produkció számára, amely egy nagyobb költségvetésű film esetében naponta akár 250 ezer dolláros költséget is jelenthet.
A hollywoodi filmek mintegy 80%-át, a stáb tagjait, a személyzetet, az eszközöket és a gyártási folyamatot a FFIC biztosítja.
Tavaly az Angelina Jolie főszereplésével készült Salt ügynök című film nyerte el a legkockázatosabb produkció „díját”, köszönhetően annak, hogy Jolie a jeleneteket – melyben menekülés közben robbanóanyagokat dobál, hídról ugrik le, forgalmas autópályán motorozik – kaszkadőr nélkül forgatta le, így egy sérülésnek dollármilliókat érő következménye lehetett volna.
A filmeket biztosító társaságok, mielőtt aláírják a szerződést, általában fizikai vizsgálatnak vetik alá a szereplőket, így az orvosi vizsgálat eredményei is hatással vannak a biztosítási összegre, de még a bulvárlapokban megjelenő híreket is figyelembe veszik a biztosítók – ellenőrizve azok hitelességét.
2008-ban a Mickey Rourke főszereplésével készült, A pankrátor című film nyerte el a FFIC díját, míg 2007-ben a Sean Penn rendezte Út a vadonba.
Utolsó kommentek