Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A szüret alatt is érhetnek kellemetlen meglepetések!

A szezonális gyümölcsszedési munkák idején sajnos nem ritkák a balesetek, melyek legtöbbször a felszerelés helytelen használatából, figyelmetlenségből származnak. A betakarítandó gyümölcs típusától függően egyes munkásoknak csak kesztyűre, másoknak térd- és könyökvédőre is szüksége lehet. Veszélyesebb üzem az olyan gyümölcsök leszedése, amihez már létrára, ne adj Isten ezzel párhuzamosan még vágóeszközre is szükség van.

Az éves borászati, szőlőtermesztési ciklus legmunkaigényesebb része a szüret. Bár szüretet valószínűleg mindenki látott már – filmen biztosan – röviden így lehetne összefoglalni a munkafolyamatot: a munkások hajnaltól kezdve fel-alá rohangálnak a szőlősorok között, hajolgatnak, nyújtózkodnak a gyümölcs után, mindezt ráadásul metszőollóval a kezükben. Amikor az edény megtelik, futnak vele a nagyobb tárolóhoz, hogy ott fejük fölé emelve beletöltsék és kezdődhessen minden elölről. Egyetemi kutatások – mert, hogy a témában még azok is készültek! - szerint a dolgozók percenként mintegy 25-50 vágást végeznek, a kád súlya pedig nem ritkán meghaladja a 36 kilót is, a munka pedig akár napi 6-12 órát is kitehet. Egyszóval nem láblógatásról van szó!

A szüret még akkor is rendkívül megerőltető fizikailag, ha semmilyen baleset nem következik be, pusztán a szüretelés közben végzett mozgás, nyújtózkodás, hajolgatás, emelgetés súlyos hát- és ízületi bántalmakhoz vezethet. A mozgásszervi tünetek, panaszok megelőzéséhez, csökkentéséhez mindenképp ügyelni kell arra, hogy ne emeljünk túl nehezet. A University of California és az UC Berkeley professzorai külön vizsgálatot is szenteltek a témának, tudományosan alátámasztva, hogy maximum mekkora lehet a súlya a tároló- és emelőkádaknak ahhoz, hogy a munkások ne szenvedjenek mozgásszervi sérüléseket, ugyanakkor ne csökkenjen jelentősen a termelékenység sem.

A vizsgálat során két szüreti időszakban figyelték meg a szüretelő munkásokat, amiből kiderült, hogy miután közel egyötödével, alig több mint 22 kilógrammosra csökkentették a szedőkádak maximális súlyát, a dolgozók körében mintegy ötödére csökkent a mozgásszervi panaszok száma, anélkül, hogy jelentősen csökkent volna a termelékenység.

Hátsérülések

A munkával kapcsolatos sérülések közül amúgy is a hátsérülések a leggyakoribbak, főként a mezőgazdaságban, ami nem csak a munkavállaló, de a munkáltató számára is veszteséggel jár, a kieső munkaórák, valamint az esetleges munkavállalói kártérítések nyomán.

Méhcsípések

Egyes gyümölcsszedő helyek környezetében nem ritkák a darázs- és méhcsípések sem, amely ellen legegyszerűbben a fészek szakszerű eltávolításával, vagy körbekerítésével lehet védekezni.

Mustgáz

A szüreti időszakban nagy figyelmet kell fordítani a must erjedése közben keletkező mustgázra, amely akár halálos balesetet is okozhat. Hagyományos módon gyertyával szokták ellenőrizni, hogy van-e mustgáz a pincében. A megelőzéshez gondoskodni kell a pince megfelelő szellőztetéséről, a szellőzőnyílások szabadon tartásával és az ajtó rendszeres nyitásával könnyen elejét veheti a gazda a veszélynek.

A végére hagytuk a legnagyobb veszélyforrást!

És amiről eddig még nem esett szó, de igen jelentős kockázati forrásnak számít a szüret idején, az ittas állapot, amikor nem kell semmilyen egyéb veszélyforrásnak jelen lennie ahhoz, hogy komolyabb sérülés következzen be. Szerencsére ma már ritkán fordul elő, hogy lábbal préselnék a szőlőt, így az alábbi videóban látható balesetek sem mindennaposak:

Bár a fenti eset tagadhatatlanul mosolyt csal az arcunkra, ilyesmi bármikor történhet – na, nem mindig ilyen mókás persze. Akár szüretelés közben, akár máskor, elég egy rossz mozdulat és már meg is történt a baj. Ilyenkor jön jól, ha van balesetbiztosításunk, ami fedezi a váratlan esemény kezelési költségeit. Legjobb persze, ha óvatosak vagyunk, de érdemes felkészülni ilyen eshetőségekre is, mert komolyabb probléma esetén a kezelési költségek jobban fognak fájni, mint maga a sérülés…

 

0 Tovább

Hogy lesz az esküvőből rémálom?

Az okos és előrelátó ember tudja, hogy még életünk legfontosabb eseményein is bekövetkezhetnek váratlan helyzetek, nincs ez másként az esküvővel sem. Az esküvő váratlan lemondásától, az ellopott nászajándékon át a megsérült menyasszonyi ruháig számos előre nem látható esemény teheti még költségesebbé az amúgy sem olcsó ünnepet. Ilyenkor jól jön az esküvő biztosítás!

Egy esküvő megtervezésekor egy sor fontos döntést meg kell hozni, a tökéletes helyszín megtalálásától, a dekoráció, a ruha, az ételek kiválasztásáig. Legalább ilyen fontos kérdés azonban az anyagi biztonság, amit esküvő biztosítás megkötésével lehet megteremteni, hiszen akármilyen alaposan megtervezett is egy esküvő, valami mindig félrecsúszhat. Persze ez az utolsó, amire gondolni szeretünk a nagy nap megtervezésekor.

Márpedig egy esküvő nem kevés pénzbe kerül: a ruhától, a gyűrűn, a helyszín bérleten, az ételeken, italokon, díszítésen, meghívókon és számos egyéb tételen át összesen akár 1,5-4 millió forintra is rúghat a teljes költsége, amennyiért már egy használt autót is venni lehet. Tekintettel arra, hogy még a legjobban megtervezett esküvő költségei is megemelkedhetnek egy váratlan esemény bekövetkezése miatt, nem árt, ha biztosítást kötünk ezek kivédésére.

Az esküvő biztosítás egy sor lehetséges kockázatra fedezetet nyújt, az esemény lemondásától, a zord időjárás miatt utolsó pillanatban történő helyszínváltoztatáson, a személyi sérüléseken át a mennyasszonyi ruhán keletkezett sérülésekig. Akkor is fizet a biztosító, ha megsérülnek, megsemmisülnek a fotók, videó felvételek, ha eltűnik az ajándék vagy készpénz a helyszínről, ha egy családi tragédia kapcsán (betegség, haláleset) elmarad az esküvő. Miután az esküvőn résztvevők többsége jellemzően alkoholt is fogyaszt, ez növeli az esélyét a technikai berendezésekben (például a zenekar hang és fénytechnikája), illetve a helyszínen, a sátorban (elszakad, leég) keletkezett károk bekövetkezésének is, amire a biztosítás fedezete szintén kiterjed csakúgy, mint a helyszínen bekövetkező személyi sérülésekre és dologi károkra is.

 

Sajnos hazánkban egyelőre ezek a speciális biztosítások még nem elterjedtek, egyetlen biztosító sem vállalja például menyasszonyi ruha biztosítását. Tőlünk nyugatra azonban az esküvő biztosítása már bevett gyakorlat. Itthon egyelőre az esküvő szervező cégek köthetnek olyan felelősségbiztosítást, amely a személysérüléses és vagyoni károkra nyújt fedezetet, amelyek az esküvő alatt keletkezhetnek, és amelyekért az esküvő szervezője felelőssé tehető.

2 Tovább

A világ legviccesebb biztosítási reklámjai!

Néhány évvel ezelőtt, ha valaki leült tévét nézni, kénytelen volt végigülni az összes reklámot, ma azonban már a digitális videorögzítő (DVR) elterjedésével a TV-reklámok megtekintése sem kötelező. Ez persze még nehezebb helyzet elé állítja a reklámkészítőket a figyelem megragadására képes spotok megalkotásában, különösen a legtöbb ember fejében unalmas iparágként megjelenő biztosítások esetében. Az alábbi reklám-csokor azonban cáfolni látszik ezt az állítást.

Életbiztosításra van szüksége?

A svéd Länsförsäkringar biztosítótársaság reklámja érdekes perspektívából ragadja meg a kérdést

 

Úgy látszik, a börtön-téma az északi országokban kimeríthetetlen - holland Centraal Beheer biztosító reklámja

Szintén a Centraal Beheer biztosító nevéhez fűződik az alábbi reklám. Még hogy az akupunktúra egészséges!

 

Biztosítás elsősorban nőknek

A nőkről elterjedt legáltalánosabb sztereotípia, hogy borzalmas sofőrök, azonban ez az ausztrál biztosító mégis kizárólag nőknek nyújt biztosítást, ami az alábbi videót megnézve, teljesen érthető.

 

Ez a másik, szintén női sztereotípiákra építő videó némiképp más szemszögből mutatja be a nők „tehetségét”.

 

Ha már nyár, akkor utasbiztosítás!

Nincs is bosszantóbb annál, mikor a nyaraláson következik be valami katasztrofális baleset. Ilyen rémtörténetei mindenkinek vannak, de ezek a reklámok bőven túltesznek mindegyiken.

0 Tovább

Hogyan nyerhetsz pókerben akkor is, ha veszítesz?

Meglehetősen szokatlan egy olyan eseményre biztosítást kötni, mint a póker, ahol a játék lényege a kockázatvállalásban, és az azért járó magasabb pénzösszeg megnyerésében rejlik. Mi értelme van a nyeremény egy részéről mégis lemondani?

Az élő készpénzes játékok biztosítása ma már meglehetősen elterjedt gyakorlat, ami lehetővé teszi a játékosok számára, hogy csökkentsék kockázatukat all-in szituációkban. Csakúgy, mint bármilyen biztosításnál, természetesen a pókerbiztosítás esetében is ára van a kockázatok csökkentésének. Lássuk, mire köthető a pókerben biztosítás!

A "buborék" a versenyek azon szakasza, amikor már csak egy játékosnak kell kiesnie ahhoz, hogy a többiek fizetős helyen végezzenek. Vagyis ebben a szakaszban dől el, hogy pénzhez jut-e a játékos. Ekkor már sokkal gyakoribb az all in, melynek megadása, és elvesztése az egész versenyünk végét jelentheti. Az első pókerbiztosítás, az úgynevezett buborék-biztosítás 2011-ben indult el, Bubble Protection néven. Ez a konstrukció - kis összeg levonásával - a buborék szakaszban kieső játékosoknak a versenybeülőt és jutalékot (rake) fizeti vissza.

 

Hasonlóan működik ehhez az InsuredPlay, melynek segítségével a biztosítást kötő készpénzes játékosok akkor sem veszítik el a nyerési esélyüknek megfelelő összeget, ha épp elbukják all-in leosztásukat. Az InsuredPlay oldalán található példa jól szemlélteti a biztosítás működését: ha van két ászunk, ellenfelünknek pedig egy azonos király párja, és ekkor 50 dollárral all in-t mondunk, úgy a kassza (pot) 100 dollár, nyerési esélyünk pedig 82,36%, kerekítve 80%. Ekkor a biztosító 20 dollárt, vagyis a vesztés várható értékét, plusz csekély mértékű biztosítási díjat von le. Amennyiben veszítünk, az InsuredPlay kifizeti a pot összegét, vagyis a 100 dollárt számlánkra, magyarul a díjtól eltekintve közel a nyerési esélynek megfelelő összeghez jutunk vesztéskor is.

 

A játékosok maguk állíthatják be részletesen, milyen all-in leosztásokat kívánnak biztosítani, amit azonban kizárólag a játék megkezdése előtt lehet módosítani, vagyis csakis a beállított paramétereknek megfelelő partik lesznek biztosítva. A beállítható paraméterek között szerepel, hogy milyen legkisebb nyerési esélyre szeretnénk biztosítást kötni – a legkisebb 51%, a legnagyobb 99%. Ha tehát 65%-ra állítjuk be, akkor kizárólag azok a játékok lesznek biztosítva, ahol minimum 65% a nyerési esélyünk. Be lehet állítani azt is, hogy milyen minimum potot szeretnénk biztosítani, ami 100 dolláros érték megadása esetén azt jeleni, hogy kizárólag a 100 dollárnál nagyobb pot-nál bemondott, vagy megadott all-in játékok lesznek biztosítva. Természetesen azt is be lehet állítani, hogy maximum mekkora összeget vagyunk hajlandóak a biztosításra költeni.

 

Mennyibe kerül?

 

A biztosítási díj mértékét több tényező határozza meg, többek között a megelőző 30 napban játszott biztosított leosztások (handek) számától is függ. Az első 10 biztosított leosztás során a veszteség várható értékének 10%-át vonják le, ami folyamatosan csökken egészen 1%-ig, amit 200 biztosított parti lejátszásával lehet elérni.

 

Az InsuredPlay jelenleg három online termet támogat. a PokerStarst, a PartyPokert és a Titan Pokert. A biztosítás megkötéséhez az InsuredPlay honlapján kell regisztrálni, innen lehet letölteni a szoftvert, kezelni a számlát, valamint itt lehet részletesen beállítani, milyen all-in leosztásokat szeretnénk biztosítani.

 

Megéri?

 

Arról, hogy mennyire éri meg a biztosítás, megoszlanak a vélemények a játékosok között: egyesek teljesen feleslegesnek tartják lemondani a nyeremény egy részéről, mások úgy vélik, a biztonságérzet miatt pszichológiailag jobb állapotba lehet kerülni, ami jobb játékot eredményez. A variancia miatt a pókerben még a legnagyobb játékosok is veszíthetnek, különösen all-in helyzetekben. A biztosítással a varianciát azonban csökkenteni lehet.

 

Az InsuredPlay megalkotói szerint a biztosítás létrejöttét az úgynevezett bad beatek, és downswingek inspirálták. Bad beatnek azt nevezik, amikor a játékos úgy veszít, hogy a kezében lévő lapok alapján ő volt esélyesebb a nyerésre, downswing alatt pedig azt értik, amikor egy nyerő játékos sorozatosan veszít. Bár ezek a jelenségek valójában nem léteznek, vagyis csak az érintett játékosok fantáziájának szüleménye, pszichológiailag igen negatívan hatnak. Ebből született az ötlet, hogy valamilyen formában csökkenteni kellene a póker varianciáját, amire a biztosítás jó ötletnek tűnt.

 

Sok játékos persze úgy véli, nem érdemes további díjakkal csökkentenie nyereményét azon felül, amit az online pókertermek amúgy is beszednek. A két díjat azonban nincs értelme összevetni, hiszen a biztosítási díjért cserébe egy plusz szolgáltatást kap a játékos, nagyobb tétet játszhat például, miután a biztosítás csökkenti a pókerszámlán található összes pénz, az úgynevezett bankroll követelményt. Így a játékos olyan játékban is részt vehet, amihez kellően képzett ugyan, de az előírt bankroll követelménynek a biztosítás nélkül nem felelne meg.

 

A nagy volumenű játékosoknak, akik 30 napon belül 200 biztosított parti lejátszásán már túlvannak, mindössze 1%-os díjat kell fizetniük a variancia csökkentésért. Ezen kívül pedig ott van a pszichológiai hatás, hiszen a póker nem egy pusztán matematikai játék, a játékosoknak a bad beateket, a varianciát és a downswingeket is fel kell tudniuk dolgozni.

 

A mentális állapot nagyon fontos a pókerben. Egy olyan játék elvesztését, amit elvileg meg kellett volna nyernie a játékosnak, gyakran érzelmi csalódás, frusztrációszerű állapot követ, aminek szükségszerű következménye a rossz taktika és hibás játék. Ha azonban a játékos tudja, hogy a biztosítva van a bad beatek ellen, ez a pszichológiai nyomás csökkenhet, ami a későbbi, rossz taktikából eredő nagy veszteségektől megmentheti a játékosokat.

0 Tovább

Tíz dolog, ami tönkretehet egy nyaralást

Valószínűleg minden nyaralónak legalább egyszer átfut a fején egy olyan nem várt szituáció, amely az egész vakációt rémálommá változtathatja. Ilyen az, amikor egy külföldi kórházban köt ki valaki, egy repülőtéri váróteremben reked, vagy megérkezik ugyan az áhított napsütötte szigetre, azonban a poggyászát véletlenül egy esőerdőbe küldték. Ha már nehezen megkeresett pénzünket a jól megérdemelt nyaralásra költöttük, bölcs dolog meg is védeni ezt a befektetést! Íme tíz ok, miért.

Se nyaralás, se pénz – biztosítás útlemondásra

1. Az egész nyaralás elmarad

Hiába számoljuk már visszafelé a napokat a nyaralás kezdetéig, ha valamilyen szerencsétlen ok folytán le kell mondani az utat. Bárki, bármikor megbetegedhet például, vagy ami még rosszabb, meghal valaki a családban. A természet is megtréfálhat minket, hiszen ha valamilyen viharkár keletkezik otthonunkban, nyilván otthon kell maradni helyrehozni azokat. Persze mondhatjuk, hogy semmi nem téríthet el minket a várva várt nyaralástól, de nézzünk szembe a tényekkel: bármikor beüthet a baj. Ilyenkor öröm az ürömben, ha rendelkezünk útlemondási biztosítással, mert bár a nyaralás élményétől meg kell fosztanunk magunkat, legalább az utazásra befizetett pénzünk egy része nem úszik el. Természetesen a biztosítás megkötésekor ügyeljünk arra is, hogy milyen esetekben téríti vissza a befizetett út árát a biztosító.

2. A hazafelé tartó járatot törlik

Amennyiben a járatot valamilyen műszaki probléma miatt törlik, és csak a következő napon tudunk hazarepülni, akkor a légitársaság általában szállást és étkezést kínál utasainak. Azonban ha időjárási okok miatt törlik a járatot, úgy az utasnak magának kell gondoskodnia szállásról. Az útlemondási biztosítások általában az utazás megszakítása esetén is térítést nyújtanak, például a szállodai tartózkodás, vagy az új jegy megvásárlásának költségeire.

3. Útmegszakítás és korai hazatérés

Bármikor előfordulhat, hogy valamilyen váratlan esemény miatt korábban haza kell térnünk a nyaralásról. Az útlemondási biztosítások jellemzően a nyaralás elmulasztott részének költségeit – a szállásdíjat például – az újonnan megvásárolt repülőjegyet, vagy a későbbi időpontban történő visszacsatlakozás költségeit is megtérítik. Érdemes előzetesen tájékozódni a kockázati köröket illetően.

Az útlemondási biztosítások díja nagyságrendileg a részvételi díj 5 százaléka körül mozog, attól függően, hogy milyen kockázati körökre terjed ki, a járattörlésekre, csatlakozás lekésésére, útmegszakításra is vonatkozik-e. Ezekről érdemes a szerződés megkötése előtt tájékozódni. Útlemondási biztosítás megkötése esetén a betegségből, balesetből eredő károkat nem téríti meg a biztosító, hiszen arra az utasbiztosítás nyújt csak fedezetet.

A nyaralás alatt is biztonságban

4. Betegség vagy sérülés a nyaralás alatt

Az egészségügyi ellátási költségek még Európán belül is országonként jelentősen eltérőek, ezért nem mindegy, melyik országba melyik biztosítást választja valaki. Az utasbiztosítások általában a nagy összegű orvosi ellátás mellett kiterjednek a betegséggel kapcsolatos járulékos költségekre, poggyászbiztosításra, baleseti halál vagy rokkantság pénzügyi következményeire, jogvédelemre, felelősségbiztosításra, elveszett okmányok pótlására is.

5. Helikopteres mentés

A nyaralás helyszínétől, és az egészségügyi állapot súlyosságától függően bármikor előfordulhat, hogy légi úton kell elszállítani valakit egy egészségügyi intézménybe. Erre, vagyis egy orvosilag felszerelt járművel történő elszállításra az utasbiztosítások egy része szintén fedezetet nyújt, amely egyébként tetemes összegbe kerülne, ha nekünk kellene kifizetni.

6. Késve érkező, elveszett, ellopott, megrongálódott poggyász

A későn leszállított poggyászokért a légitársaságok általában nem nyújtanak kártérítést, pedig nem csak akkor érhet minket jelentős kár, amikor poggyászunk elveszik, vagy ellopják, hanem akkor is, ha nem érkezik meg időben – hisz ekkor számtalan plusz dolgot kell vennünk, hogy addig is meglegyünk valahogy. Ekkor a biztosító a külföldön szükségessé vált sürgősségi vásárlások (tisztálkodás, ruhanemű) értékét megtéríti. Az elveszett táskákért a légitársaságok általában rendkívül korlátozott kártérítést vállalnak, ezzel szemben az elveszett poggyászra fedezetet nyújtó biztosítások a csomag helyettesítési költségére, vagy a káridőpontra értékcsökkentett összegre nyújtanak fedezetet. Erről szintén érdemes előre tájékozódni, hiszen számos alapfedezetet nyújtó biztosítás csak az ellopott táskák után fizet, az elveszítettekért nem.

A legtöbb utasbiztosítás 24 órás asszisztenciaszolgáltatást is nyújt, amely különösen hasznos lehet egy olyan országban, melynek nem beszéljük nyelvét. Ha például a késő poggyászunkban vényköteles gyógyszerek voltak, a biztosító segítséget nyújt a gyógyszerek beszerzésében. Az útlevél, pénztárca elvesztése, ellopása esetén az okmányok gyors pótlásában is segítséget kaphatunk, csakúgy, mint a beteglátogatás vagy a tartózkodás meghosszabbításának megszervezése vagy a kiskorú gyermek hazaszállítása esetén.

Még néhány tipp a nyaralóknak

7. Csatlakozás lekésése

A csatlakozó repülőjáratok lekésése minden utazó részére kihívást, és valószínűleg óriási plusz költséget jelentenek. Ráadásul egy lekésett járat egy egész utazást megboríthat. Egyes biztosítások a csatlakozás lekésése esetén fellépő költségekre is fedezetet nyújtanak.

8. Utazási iroda csődje

Nem múlik el nyár anélkül, hogy legalább egy utazási iroda ne menne csődbe, és ne rekednének külföldön utasok. Az utazásszervező cégeknek kötelező megfelelő vagyoni biztosítékkal rendelkezniük, amely a kint rekedt utasok hazaszállítását, az itthon maradt ügyfelek kárpótlását hivatott fedezni.

9. Természeti katasztrófa a nyaralás helyszínén

Az időjárási, vagy természeti katasztrófák esetén fedezetet nyújtó biztosítások az előre kifizetett utazási költséget térítik, és segítséget nyújtanak az új nyaralás megszervezésében is.

10. Tájékozódjunk a Külügyminisztérium honlapján

Az utasbiztosítások kapcsán érdemes megjegyezni azt is, hogy a Külügyminisztérium honlapján nem javasolt úti célként szerepelő országok esetén, például amelyet háborús övezetté nyilvánították, az utasbiztosítás sem fizet, érdemes tehát előzetesen tájékozódni a célország biztonsági állapotáról.


1 Tovább

csaknyugodtan

blogavatar

Extrém helyzetek, különös események, érdekes történetek, sok-sok tanulság.

Utolsó kommentek