Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Így készüljön a hóra és fagyra!

Amikor a hőmérséklet fagypont alá csökken, nem csak az ablakmosó folyadék fagyhat meg, hanem az egyéb folyadékok és járműalkatrészek is. Szakértők ezért minden évben azt tanácsolják, hogy időben készítsük fel a járművet a fagypont alatti hőmérsékletekre.

Talán olyan extrém helyzetre, mint amire december elején, Oroszországban került sor, mikor több ezer autó rekedt napokig dugóba a fagyos autópályán Moszkva és Szentpétervár között, nem kell itthon számítani, azonban a hideg itthon sem kíméli járműveinket, tehát ha nem szeretnénk a tél kellős közepén lerobbanni, vagy az autó beindításával küszködni, tegyünk ellene!

Az első és legfontosabb tanács, hogy semmi esetre se várjuk meg a havat a gumiabroncsok télire cserélésével, hiszen azok anyaguknak és mintázatuknak köszönhetően képesek a legkeményebb mínuszoknak is ellenállni. Ha nem új gumikat használunk, győződjünk meg az abroncsok megfelelő – 4 mm-t meghaladó – profilmélységről, valamint koráról is, hiszen egy öreg abroncs jóval gyengébb teljesítményű.

Az új EU-s abroncsjelölések a gumiabroncsok hatékonyságát hivatottak jelezni, az azonban nem látszik belőlük, hogy havas, jeges utakon használhatóak-e. Szerencsére a német autóklub, az ADAC idei tesztjei során épp ezt a funkciót tesztelte a téliabroncsokon, 37 modell esetében. „Jó” eredményt ezek közül 11 abroncs ért el, melyeket az ADAC erősen ajánl. Négy termék „szerény” teljesítményt produkált, különösen nedves utakon, azonban egyetlen egy sem kapott „nagyon jó” minősítést. A tesztek részletes eredményeit itt most nem közöljük, azonban mindenkinek azt ajánljuk, hogy vessen egy pillantást az ADAC oldalára, téligumi vásárlása előtt.

Ami folyik, befagyhat!

Ha a szélvédőmosó rendszer feladja a szolgálatot, télen igen könnyű felállítani a diagnózist: megfagyott. Minden folyadékot tartalmazó eszköz különösen veszélyeztetett télen az autóban, így a hűtőfolyadék is.

Az ablakmosó folyadék esetében 20 százalék fagyálló nagyjából mínusz tíz fokig nyújt védelmet. Fontos, hogy mielőtt ezt beletöltjük, keverjük jól össze, különben a korábban beöntött víz megfagyhat a rendszerben, amin már csak a magasabb hőmérsékletek segíthetnek. A fúvókákat ugyanakkor nem célszerű hajszárítóval leolvasztani, mivel a nagy hőmérsékletkülönbség miatt akár el is repedhetnek, helyette inkább valami meleg ruhával érdemes letörölni, betakarni azokat.

A fékrendszer jól tűri a hideget

A fékrendszerek szerencsére nagymértékben ellenállnak a fagynak, mivel a fékfolyadékokat mínusz 40 fokig tervezték, eddig a hőmérsékletig nem változik viszkozitásuk. Problémák azonban akkor is felmerülhetnek, ha a folyadék elöregszik, ekkor ugyanis víz kerülhet a fékrendszerbe, ami már megfagyhat, és elszállhat a fék. Ezért a fékfolyadékot átlagosan kétévente érdemes cserélni.

A féktárcsákat és fékbetéteket a hideg időjárás szerencsére egyáltalán nem zavarja, mivel üzemi hőmérsékleten minden jég leolvad róluk. Ha azonban az autó egész éjjel kint áll az utcán, ahol sok havat és sarat kap, érdemes lehet az első pár méteren próbálgatni a féket, hogy felmelegedjenek és leolvadjon róluk minden jég. Ilyenkor a gyengébb fékteljesítmény miatt nem kell aggódni.

Speciális téli dízel

Hideg idő esetén az üzemanyagok tekintetében komoly különbségek mutatkoznak. Aki benzint használ, annak a tél nem hoz semmilyen különbséget, ezzel szemben dízelolaj esetében októbertől különleges téli dízelre érdemes áttérni, mivel a nyári dízelolajból alacsony hőmérsékleten paraffin csapódhat ki, amely eldugíthatja a szűrőt. Lehet kapni külön téli dermedésgátló adalékot is dízel motorok téli üzemeltetéséhez, ami megakadályozza a gázolaj besűrűsödését, csomósodását.

Télen a dízel viszkozitása is rosszabb, ezért ajánlatos a hideg évszak beköszönte előtt a tankot kiüríteni, és azután téli dízellel megtankolni, ami mínusz 20 fokig védelmet biztosít az autósok számára.

Nyári és téli használatú motorolajok

Motorolajok esetében nincs különbség nyári és téli között, mivel a modern, többfokozatú motorolajok már minden hőmérsékleten használhatóak. Mivel az olaj viszkozitása alacsony hőmérsékleten nagyobb, a szakértők azt javasolják, hogy a motor üzemi hőmérsékletének eléréséig mérsékelt vezetési stílust alkalmazzunk.

A fagy veszélye a fent felsoroltakon kívül minden olyan autóalkatrészre is fennáll, ami vízzel érintkezhet, így az ajtótömítések és ajtózárak is befagyhatnak. Habár az autók többsége már központi zárral nyitódik, ha ez elromlik, akkor bizony elő kell venni a jó öreg kulcsot. A probléma ott kezdődik, ha a zárhoz szükséges jégtelenítő a kesztyűtartóban van. Szintén problémás lehet télen az ablaktörlők lefagyása, amit a legegyszerűbben úgy lehet elkerülni, ha az ablaktörlőket egyszerűen kihajtjuk, vagy egy védőfóliát teszünk az ablaktörlő és a szélvédő közé.

Óvjuk télen az akkumulátort

Télen az alacsony hőmérséklet akár 50%-kal is csökkentheti az akkumulátor teljesítményét, ezért ilyenkor igyekezzünk a lehető legésszerűbben használni autónk akkumulátorát. A motor beindítása előtt például ne kapcsoljuk fel a lámpát, ne hallgassunk zenét, a klímát ne használjuk maximum teljesítménnyel és az ablaktörlőket se indítsuk el.

0 Tovább

Tippek és tanácsok: így készülj a téli fagyokra

Furcsa, mintha a nyár mindig rövidebb lenne, mint a tél: alig ért véget az előző fűtési időszak, és már megint december van! Itt a hideg, a folytonos fázás, behúzott nyakkal közlekedés, egyik megfázás a másik után. De nem csak a szervezetünket érdemes felkészíteni a hidegebb napokra, hanem a lakásunkat is. Lássuk, mi tartozik egy igazán alapos téli állapotfelméréshez!

Bár az igazán heves viharok sokkal inkább a nyár, mint tél velejárói, ilyenkor is előfordulhatnak olyan széllökések, melyek megrongálják a tetőszerkezetet, a rá nehezedő hó alatt is összeroppanhat, a csövek elfagyhatnak, és még sorolhatnánk a télen ránk leselkedő veszélyek sorát. A legjobb tehát, ha felkészítjük ingatlanunkat minden eshetőségre!

Kinti munkálatok

Ellenőrizzük a tető állapotát, szabadítsuk meg az ereszcsatornákat a levelektől, gallyaktól, törmelékektől, hogy az olvadó hó akadálytalanul végigfolyhasson rajta. Ügyeljünk arra is, hogy az ereszcsatornából kifolyó vizet megfelelően elvezessük.

Ellenőrizzük, hogy a kapuk és a melléképületek ajtajai megfelelően záródnak, és zárjunk el minden, télen már nem használt kerti eszközt. Külön vizsgáljuk meg, hogy a külső világítási szerelvények biztonságosak-e. Érdemes külön a kertlépcsőket, korlátokat, járda minőségét is ellenőrizni, ugyanis a vastag hó alatt nem lehet észrevenni, ha ezek tönkremennek. A hibákat feltétlenül javítsuk ki, mielőtt bárki balesetet szenved gondtalanságuk miatt.

Vágjuk vissza az olyan alacsonyan lévő ágakat, melyek kárt okozhatnak nagyobb viharok, vagy a rájuk nehezedő hóréteg miatt. Nem csak a mi, de akár a szomszéd házának tetőszerkezetét, autóját is tönkre tehetik a vissza nem vágott ágak.

A kertekben, ahol a vízvezetékek gyakran kiállnak a földből, a vizet még az első fagy előtt zárjuk el és engedjük ki a csövekből.

Érdemes a kéményeket is kipucoltatni, hogy az égési termékek könnyen távozhassanak, és még véletlenül se áramoljanak vissza szén-monoxid mérgezést okozva! Érdemes szén-monoxid jelző készüléket is beszerezni, amiben mindig ellenőrizzük, hogy működik-e még az elem.

Belső munkálatok

Nincs is annál kellemetlenebb, mikor a legnagyobb hidegben romlik el fűtés! Ezt elkerülendő, évente egyszer, a fűtési szezon előtt érdemes ellenőriztetni karbantartás céljából egy szakemberrel a kazánt, illetve az egyéb fűtési rendszereket.

A hosszabb ideig üresen hagyott épületekben, például a nyaralókban jól zárjunk el valamennyi beltéri és kültéri csapot, és jól bugyoláljuk be őket, hogy a benne maradt víz ne fagyjon bele és a fagy ne feszítse szét a csaptelepet.

Ellenőrizzük, hogy a padlás megfelelően szigetelt-e úgy, hogy közben a szellőzése is megoldott legyen.

Vizsgáljuk meg nyílászáróinkat, hogy megfelelően szigetelnek-e. A kritikus pontoknál zárjuk el a hideglevegő útját párnákkal, de az öntapadós szigetelőszalag is sokat segít. A vastagabb függönyökkel szintén több hőt tudunk bent tartani a lakásban.

Ha elmegyünk otthonról, akkor se vegyük 10 foknál alacsonyabbra a termosztátot, hogy a csövek ne fagyjanak meg.

Vészhelyzetben

Érdemes otthon felszerelkezni egy olyan sürgősségi készlettel is, amely a téli veszélyhelyzetekben, például súlyos havazások, áramkimaradások idején segítségünkre lehet. Ez magában foglalhat gyertyákat, tartalék izzókat, elemeket, a lakásbiztosítás dokumentumait, konzerveket, meleg ruhát, takarókat, lapátot. Nagy eséllyel nem sokszor lesz ezekre szükségünk – habár gyerekkoromban nem egyszer fordult elő, hogy nem tudtunk iskolába menni, és az egész család „otthonrekedt” – de kárunk mégsem származhat abból, ha minden eshetőségre felkészülünk.

Egy jó lakásbiztosítás is jól jöhet!

Az ünnepek alkalmával a fent felsorolt kockázatokon túl jelentősen megnő a betörések és tűzesetek (adventi koszorúk, karácsonyfa…) száma is. Egy jó lakásbiztosítással elkerülhetjük, hogy a bekövetkező károk anyagilag óriási terhet rójanak nyakunkba. Érdemes gondoskodni arról, hogy lakásbiztosításunk tartalmazzon felelősségbiztosítást is., hiszen a lezúduló hó, illetve a csúszós járdán bekövetkező balesetek anyagi felelőssége így nem minket terhel. Ilyen esetekben a kár akár több millió forintra is rúghat, elég, ha egy gépjárműben keletkezett nagyobb kárra vagy tartós egészségkárosodást eredményező balesetre gondolunk. Természetesen, ha nem söpörjük össze lakásunk előtt a nedves falevelet, vagy nem sózzuk fel a járdát, és ennek következtében valaki megsérül, akkor azért nekünk kell vállalnunk az anyagi felelősséget, tehát tartsuk azt is szem előtt, hogy a biztosítás megléte nem váltja ki a gondoskodást!

0 Tovább

Mennyit ér a biztosítónak Whitney Houston?

Bizonyára sokan azt gondolják, hogy a celebeknek pénzügyi tanácsadók tucatjai segítenek vagyonuk menedzselésében. Whitney Houstonnak azonban vagy nem volt tanácsadója, vagy nem a legjobbat választotta, mindenesetre az énekesnő nem rendelkezett saját életbiztosítással, mindössze apja életbiztosítása után örökölt egymillió dollárt.

 

Whitney Houston jelentős összeget kölcsönzött édesapjának a New Jersey-i családi ház megvásárlására, aki cserébe egymillió dollár értékű életbiztosítást kötött, melynek kedvezményezettjeként lányát jelölte meg.

 

Mikor Whitney Houston édesapja 2003-ben meghalt, aki után az énekesnő megkapta a biztosítási összeget, mostohaanyja beperelte, mondván, az összeg az apja házán lévő jelzálog kifizetését szolgálta volna, melynek Whitney nem tett eleget.

 

Az énekesnő nem csak, hogy nem volt hajlandó kifizetni a jelzálogot, de szintén beperelte mostohaanyját, azt követelve tőle, hogy fizesse meg az 1,6 millió dolláros hitel- és kamattartozást apja háza után. A mostohaanya a pert elvesztette, amely ellen fellebbezni sem lehet, így ő hamarosan elveszítheti otthonát.

 

A díva és mostohaanyja közötti pereskedés természetesen elkerülhető lett volna, amennyiben az édesapa rendelkezett volna végrendelettel, amely részletezte volna meglévő vagyona feletti akaratát. Az életbiztosítás szintén a vagyontervezés része, ahol a kedvezményezettet úgy érdemes megjelölni, hogy az összhangban legyen az egyéb vagyontárgyak örököseinek megjelölésével.

 

Habár az énekesnő végrendeletének részletei egyelőre nem ismertek, feltételezések szerint egyetlen lánya, a 18 esztendős Bobbi Kristina Brown örököl majd mindent. A többszörös Grammy díjas énekesnő vagyoni helyzete egyelőre ismeretlen, de lánya a dalok után minden bizonnyal jelentős összegű jogdíjra számíthat.

0 Tovább

Fiatal sofőrök hete – csak nyugodtan az utakon!

Az elmúlt időszakban - tegyük hozzá, nagy öröm ez - nemigen lehetett hallani arról, hogy fiatalok okoztak balesetet az utakon, vagy szenvedtek - ahogy a köznyelv mondja - "diszkóbalesetet". A téma felvetését is egy igen jó kezdeményezés hozta: ezen a héten tartják az Egyesült Államokban a fiatal sofőrök biztonsági hetét (National Teen Driver Safety Week), amikor is folyamatos figyelemfelkeltő kampányok zajlanak országszerte.

A tengerentúli felmérések szerint - és úgy véljük, ez Magyarországon is igaz - a fiatal járművezetőket folyamatosan emlékeztetni kell a vezetés veszélyeire. A többi között arra, hogy a legtöbb balesetet az "első éves" jogosítvánnyal rendelkezők okozzák, illetve szintén a fiatalokra jellemző probléma, hogy a balesetek döntő többsége két fiatal sofőr "találkozásából" fakad.

0 Tovább

Fiatal sofőrök hete – csak nyugodtan az utakon!

Az elmúlt időszakban - tegyük hozzá, nagy öröm ez - nemigen lehetett hallani arról, hogy fiatalok okoztak balesetet az utakon, vagy szenvedtek - ahogy a köznyelv mondja - "diszkóbalesetet". A téma felvetését is egy igen jó kezdeményezés hozta: ezen a héten tartják az Egyesült Államokban a fiatal sofőrök biztonsági hetét (National Teen Driver Safety Week), amikor is folyamatos figyelemfelkeltő kampányok zajlanak országszerte.

A tengerentúli felmérések szerint - és úgy véljük, ez Magyarországon is igaz - a fiatal járművezetőket folyamatosan emlékeztetni kell a vezetés veszélyeire. A többi között arra, hogy a legtöbb balesetet az "első éves" jogosítvánnyal rendelkezők okozzák, illetve szintén a fiatalokra jellemző probléma, hogy a balesetek döntő többsége két fiatal sofőr "találkozásából" fakad.

0 Tovább
«
12

csaknyugodtan

blogavatar

Extrém helyzetek, különös események, érdekes történetek, sok-sok tanulság.

Utolsó kommentek