Kevés olyan foglalkozás van, mint az élsportolóké, ahol a sérülések, balesetek szinte mindennaposak. Azonban példák tucatja bizonyítja, hogy nem csak a pályán érheti őket baleset. Az alábbiakban összegyűjtöttük a sporttörténelem leginkább elhíresült focisérüléseit, melyek mindegyike a szigorúan vett játékon kívül történt.

10. Rio Ferdinand

Meglehetősen bizarr körülmények között, tévénézés közben sérült meg még 2001-ben Rio Ferdinand, a Leeds United akkori válogatott labdarúgója. A világ egykori legdrágább védője (18 millió fontért hagyta el a West Ham Unitedet) több órán keresztül a kisasztalon tartotta lábát, s térdhúzódást szenvedett. Ferdinand a sérülés miatt nem léphetett pályára a Newcastle United elleni találkozón, amelyen csapata hazai pályán szenvedett 3-1-es vereséget.

9. Richard Wright

Az Everton kapusa úgy sérült meg a Chelsea elleni kupavisszavágó előtt 2006-ban, hogy bemelegítés közben elbotlott egy, a kapu elé helyezett figyelmeztető táblában. A táblán ez állt: „A kapu nem használható. Kérjük, hogy bemelegítéshez használja az ideiglenes kapukat.”

8. Ever Banega

Az FC Valencia argentin középpályása tankolás közben szenvedett súlyos sérüléseket. Banega elfelejtette behúzni a kéziféket kocsiján, az autó elindult és a válogatott játékos bokája beszorult az egyik kerék és a járdaszegély közé.

7. Alan Wright

A mindössze 172 cm magas Alan Wright, az Aston Villa egykori védője akkor szenvedett térszalaghúzódást, mikor új Ferrarijában próbálta elérni a gázpedált. Szerencsére gyorsan felépült, és az angol újságok tapsvihara közepette egy 416-os Rovert vásárolt.

6. Dave Beasant

A veterán kapusnak sikerült nyolc hétre kiütnie magát 1993-ban, miután egy saláta öntetes üveget ejtett lábára, ami elvágott egy ínat a nagy lábujjában.

5. Alex Stepney

1975-ben a Manchester United kapusa annyira kiabált a védőknek a Birmingham elleni meccsen, hogy kiugrott az állkapcsa.

4. Kirk Broadfoot

Szintén rendkívül bugyuta sérülést szenvedett a skót Rangers válogatott védője, Kirk Broadfoot, aki otthonában két tojást melegített mikrohullámú sütőben, melyek annak rendje módja szerint az arcába is robbantak. A 24 éves hátvédet égési sérülésekkel kórházba szállították.

3. Santiago Cañizares

A spanyol kapusnak azért kellett kihagynia a 2002-es világbajnokságot, mert szállodai szobájának fürdőjében borotválkozás után elejtette az arcszeszes üveget, ami összetört, egy üvegdarab pedig elvágott egy ínat a nagy lábujján.

2. Steve Morrow

Gólöröm közben is meg lehet sérülni. Ez sikerült az Arsenalt erősítő Steve Morrownak is, aki győztes gólt szerzett az 1993-as Ligakupa-döntőben a Sheffield Wednesday ellen. Csapattársa, Tony Adams a lefújást követő ünneplés során vállára kapta Morrowt, ám véletlenül elejtette, a védő pedig kulcscsonttörést szenvedett az esés miatt, így a szezonban már nem léphetett pályára.

1. Darren Barnard

Az egykori Barnsley középpályásának térd ínszalagszakadása következtében kellett öt hónapos kényszerpihenőt tartania, miután a konyhájában elcsúszott kutyája vizeletében.

Toplistán kívül érdemes megemlíteni Sergio Agüero, a Manchester City argentin támadójának esetét, aki idén márciusban rejtélyes sérülése miatt nem játszhatott a Premier League-mérkőzésen. A csatár nyavalyájáról Roberto Mancini menedzser újságíróknak mindössze annyit mondott, „hülye” sérülésről van szó.